Blog

Kategóriák

A széf eredete

Publikované dňa 2020-06-25

A magántulajdon megjelenése óta az emberek számára kiemelten fontos volt a személyes értéktárgyaik védelme. Bár az első széfek még egyáltalán nem rendelkeztek azokkal a védelmi funkciókkal, mint a mai társaik, mégis jól tükrözik a biztonság iránti igényt. Blogjegyzésünkben áttekintjük a széfek fejlődésének történetét, és ismertetjük a webáruházunk kínálatában elérhető modern típusokat.

A korai idők

A legkorábbi értéktároló eszközök több ezer évvel ezelőtt készültek az ókori Egyiptom területén. Az i.e. 13. században uralkodó II. Ramszesz fáraó sírjában a régészek olyan széfhez hasonlító tárgyat találtak, amelyet már kulccsal lehetett zárni. Egyéb fennmaradt leletek alapján feltételezhető, hogy az előkelőségek díj ellenében megbízható személyeket kértek fel a vagyonuk őrzésére. Ez a megoldás elővetíti a későbbi bankrendszer körvonalait.

A kereskedelem és a pénz elterjedésével párhuzamosan egyre nagyobb szükség volt a biztonságos tárolókra. Az első fémből készült széfeket a rómaiak fejlesztették ki, akik a találmányukat más népekkel is megismertették. Ezekhez kisebb kulcsok tartoztak, amelyeket a tulajdonos akár a nyakában is hordhatott. Tudni lehet, hogy Julius Ceasar, más fontosabb személyekhez hasonlóan, a saját feljegyzéseit egy fém dobozban tárolta.

Ahogy a kereskedelem nagyobb méreteket öltött, a raktárak mellett kezdetleges pénzintézetek születtek, amelyek a megfelelő díjakért cserébe vállalták a vagyontárgyak őrzését. A kezdeti időkre jellemző volt, hogy ugyanazokat a pénzérméket és tárgyakat adták vissza, amiket a tulajdonos eredetileg rájuk bízott. Később viszont hitelezésbe kezdtek, az aktuálisan náluk lévő vagyont kölcsönként tovább adták, miközben folyamatosan ügyeltek arra, hogy fizetőképességüket megőrizhessék. A pénz és más értéktárgyak megóvására megfelelő tárolókat kellett használniuk.

A középkor leghíresebb bankárai a Templomos lovagok voltak, akik azzal, hogy királyoknak hiteleztek, nagy politikai befolyásra tettek szert. Az intézményes forma mellett a feudális földesurak olykor saját földalatti kamrákat építettek, a vagyonukat pedig a hozzájuk hűséges katonákra bízták. A Templomos rend feloszlatása után néhány évtizeddel már a nemzetközi kereskedelemből meggazdagodó családok irányították Európa legtöbb pénzintézetét. Ekkor váltak híressé a Mediciek és Sforzák, akik a gazdasági tevékenységeik mellett, a művészet nagy pártolói is voltak. A kora újkorban a tengeren utazók a széfeket igyekeztek minél inkább megóvni a kalóztámadásoktól. A faládákra vaspántokat erősítettek, hogy a tolvajok dolgát megnehezítsék.

Újkori megoldások

A globalizált kereskedelem és a papírpénzek elterjedésével együtt megnőtt az igény a banki széfszolgáltatások iránt. Nem csoda tehát, hogy a 18. században alapított modern bankok már viszonylag korán kiépítették a saját széfrendszerüket. A bennük elhelyezett értékekre általában felelősséget vállaltak, kár esetén biztosítási összegeket fizettek az ügyfeleiknek.

A széfek széles körű gyártását a 19. században kezdték meg Charles és Jeremiah Chubb feltalálók tervei alapján. A Chubb testvérek eredetileg zárszerkezetek fejlesztésével foglalkoztak. 1886-ban egy Henry Brown nevezetű úriember egy olyan tárolódobozt talált fel, amely kovácsolt fémekből készült és tűzállónak bizonyult. Brown elsősorban a fontos iratok tárolására alkotta meg a dobozt, így első megrendelői cégek és egyéb szervezetek voltak.

Rendelje házhoz a biztonságot!

kulccsal záródó széfek mellett elektronikus zárszerkezettel ellátott típusokat ajánlunk. A papír- és aprópénzek tárolására pedig esztétikus megjelenésű pénzkazettáink között válogathat. Az eurós érmék számára külön termékeket kínálunk. Amennyiben Ön is szeretné értéktárgyait biztonságban tudni, nézzen körbe webáruházunk széfkínálatában, és rendeljen házhoz kényelmesen még ma!

Ingyen szállítás

25000Ft feletti vásárlás esetén
mi álljuk a szállítási költséget!

15nap termék visszaküldésre

Vásároljon aggodalom nélkül,
15napja van a termék visszaküldésére!

Kártyás fizetés

Van lehetőség
bankkártyás fizetésre!

Tanácsadás

Hívjon minket!
0036/ 70 234 06 80